2014. augusztus 17.

Autotípia: Miután a vonalas vagy szemcsézett papiroson, puha grafitceruzával készült rajzok után, a könyvnyomtatásra alkalmas fototípiai klisék előállítása megoldást nyert már, a szakembereknek legnagyobb igyekezete az volt, hogy fényképekről, tónusos rajzokról, általában véve olyan eredetikről, melyek különféle tónusértékekből állanak, a magasnyomtatás céljaira alkalmas klisét milyen módon lehetne előállítani. Hogy ezt elérhessék, arra törekedtek, hogy a tónusos rajzot vagy fényképet valamilyen módon vonalakra vagy pontokra lehessen bontani. Talbot, Jaffe, Berchtold stb., mint úttörők, az eredetiről a fényképezőgép lencséjén áthatoló fénysugarakat hálóval igyekeztek pontokra bontani. Sok kísérletezés után Jaffenak sikerült először egy finoman vonalazott papirosívet fényképeznie. Az ily módon nyert hálót a fényérzékeny lemez elé csatolta. Ezzel az egyirányban húzódó vonalozott hálóval úgy fényképezett, hogy az expozíció idejét kettéosztva, az egyik félidőben a háló vonalait egy irányban, a második félidőben arra 45º alatt állította. Ennek az egyirányú hálónak az alkalmazása sok hibás felvételt eredményezett. Jaffe tehát arra törekedett, hogy oly hálót állítson elő, mellyel az autotípiai felvételt egyszeri expozícióval tudja elkészíteni. Ezt úgy érte el, hogy a hálót egy üveglemezre kétszer exponálta, oly módon, hogy a vonalozott ívet egyszer egyirányban, másodszor erre függőlegesen állította, miáltal a két vonal 45º alatt metszette egymást. Az autotípiai klisének lényege az, hogy az eredeti fényképnek vagy rajznak különböző sötétebb-világosabb tónusa kisebb-nagyobb pontok összetételéből áll, melyek összhatása az eredeti fényképnek teljesen mását adja. A fényképezés útján előállított hálók nagyon kényesek és primitívek voltak. Munka közben és az időjárás behatása következtében erősen rongálódtak és a fényképészeknek mindig újabb és újabb hálókat kellett készíteniök. Az állandó s ma is használatban lévő első kifogástalan hálókat Levy M. készítette Philadelphiában, aki egy automatikusan működő óraszerkezettel az egyirányú vonalakat üveglapokra karcolta és két ilyen üveglapot úgy ragasztott össze, hogy a hálók egymást 45º-ban keresztezték. Ezzel megoldatott az a probléma, hogy a fényképet vagy rajzot hogyan lehet pontokra felbontott képpé átalakítani.

Különféle rasztertípusokat különböztetünk meg: keresztezett, egyvonalas, «korn»- és négyléniás rasztert. A különféle raszterek alkalmazásának célja volt elérni, hogy a háló pontjai a nyomtatott képen a szemlélőt minél kevesebbet zavarják. Sajnos, éppen azok a papirosok, amelyek szemünkre kellemesen hatnak, durvább, illetve ritkább hálót követelnek, melyeknek pontjai egymástól távolabb állanak. A durvább hálóval készült kliséknél a szemlélőt természetesen erősen zavarják a háló durva pontjai. A sűrűbb vonalozású hálókkal készült autotípiák pontjai szabad szemmel már alig láthatók és csak nagyon finom, krétázott papirosra nyomtathatók.

Az előbb felsorolt különféle hálótípusok közül csak a keresztezett háló vált be, mert tónusok dolgában legdúsabb felvételeket eredményez. Az ily hálókkal készült felvételek nyugodtsága, a pontok kitűnő alakulása és ennek következtében a klisének rendes maratási lehetősége teljes biztosítékot nyujt arra, hogy a nyomdász jó eredményt tudjon elérni. A hálónak a fényérzékeny lemez elé való csatolása által a tónusos rajzokról való klisé-készítés problémája tökéletesen megoldatott. A fémlemezre való másolás (kopírozás) különböző fényérzékeny oldattal, mint tojásfehérjével, halenyvvel vagy lakkoldattal történik.

Az autotípiai klisének a maratásához, hogy az az eredeti kép tónusait hűségesen vissza is adja, gyakorlott és kitűnő egyéni kvalitásokkal rendelkező maratóra van szüksége, mert egyszerű maratással nem lehet azokat a finom tónusokat elérni, amelyek az eredetiben megvannak. A marató figyelmes és kvalitásos munkája kívántatik ahhoz, hogy fedések és részleges (parciális) maratás által az autotípiai klisé azt a mértéket üsse meg, amely a sajtó részére az eredeti képnek teljesen hű másolatát tudja biztosítani. fzs